A He-Do- Hankook Országos Gyorsasági Bajnokság Logi-Store Kupáért folyó második versenynapján elsőként az OB II. kategória hét fős mezőnye állt rajthoz a Forma autók volánja mögött.
Az első kockából induló Rónai Tamás hamar behozhatatlan előnyre tett szert, míg a második helyről Kandler visszaesett, még a hatodikként rajtoló Balogh is meg tudta őt előzni. Stern aztán visszaszerezte Baloghtól a második helyet, de Volentér Balázsnak sikerült elé kerülnie. Rónai már célegyenesnyi különbséget produkált Volentér előtt a komoly technikai fölénnyel bíró autóval, míg Balogh a leintés előtt két körrel kiállásra kényszerült. Az utolsó körben váratlanul felborult a kialakult sorrend, mivel Rónai Tamás gépe is műszaki probléma áldozata lett. Így Volentért elsőként intették le, mögötte Stern gurult be, harmadik legjobbként végül az osztrák Josef Kandler ért célba.
A tegnapi hőség mára sem hagyott alább, a Formula autósoknak volt talán ezzel a legnehezebb dolguk a délután folyamán.
A futam esélyese ismét torony magasan Rónai Tamás volt, aki pole pozícióból indulva el is húzott a rajtnál. Mögötte a régebbi Renault-okban azonban nagy küzdelem alakult ki. Stern Roland a rajtnál megelőzte Volentér Balázst és feljött a második helyre. Volentér, ahogy alkalma nyílt rá, rögtön vissza is támadott és a harmadik körben sikerült is visszavennie a második pozíciót. Ezt követően az utolsó körig semmi különleges esemény nem történt, kialakultak kisebb párharcok, de a pozícióján senki nem tudott változtatni Turák Lászlón kívül, aki szinte az utolsó métereken előzte meg Halwachs Józsefet és jött fel az utolsóról a hatodik helyre. A győzelme t közel tizenöt másodperces előnnyel Rónai Tamás szerezte meg.
A FAMI Gear Garage termékcsalád az autóipar, a motorsport és az ipari szektor sajátos igényeihez szabott berendezési megoldásokat kínál.
BővebbenA rendszeres állványfelülvizsgálattal a balesetveszélyek időben felismerhetők, elkerülhetők a személyi és anyagi károk, ezen felül költségmegtakarítást is eredményez.
Bővebben